Menü
A legkülönfélébb alkalmakra szólhat a meghívás. Ha hivatalos delegáció érkezett a küldő országból (Magyarország), akkor a rendezvény formálisabb lesz, a meghívottak köre is a delegáció összetételéhez igazodik. Sokkal lazább rendezvényt kíván viszont meg, ha például egy zenei vagy tánccsoport érkezik Magyarországról, akik a nyilvános fellépéseik mellett egy szűkkörű előadást is tartanak a nagykövetségi rezidencián, tágabb meghívotti körrel (más nagykövetségek diplomatái, fogadó ország kulturális, gazdasági életének prominens személyiségei). A nagykövetség minden kiküldött munkatársa és helyi alkalmazott kollégája részt vesz a rendezvény előkészítésében: a rendezvény típusának eldöntése, meghívó kiküldése, ételsor megtervezése, terem berendezése, ültetési rend, ha ültetett vacsora, terítés, virágdíszek….
Igen, ez is a protokoll része, ami szintén arra szolgál, hogy senki ne érezze rosszul magát, azért, mert esetleg túl- vagy alulöltözködött. A hivatalos rendezvényi meghívón mindig szerepel a megkívánt öltözködés, ilyen például – a legformálisabbtól kezdve – a “White tie” (frakk, csokornyakkendő – férfiaknak, hosszú ruha, kesztyű, kalap – nőknek – ma már nagyon ritka). A “Black tie” szmoking, fekete csokornyakkendő – férfiaknak, hosszú, vagy térdig érő ruha – nőknek. A “Formal” általában férfiak számára az öltöny, nyakkendő, nőknek a térdig érő ruha. A “Smart casual” megengedőbb, a gyakorlatban viszont elég változatos lehet, a férfiak többsége mégis öltöny, nyakkendőt visel ekkor is, hiszen sokszor munkából, tárgyalásról, találkozóról érkezik a rendezvényre. Persze az öltözködési előírás állomáshely függő is. A sokszor 45 Celsius fokos Indiában az általános rendezvény viselet nőknek könnyű nyári ruha, harisnya nélkül – ez utóbbi pedig a klasszikus protokoll szerint megengedhetetlen lenne.
Állófogadás, csak italokat és kézzel elvehető falatkákat (canapé) kínálnak a vendégek között nagy tálcával ügyeskedő pincérek.
A gyülekező vendégeket (általában 25-50) vagy pincérek kínálják itallal vagy egy kialakított bárpultnál kérhetik az innivalót. (Mi a bár opciót szerettük jobban, így mindenki kérhette a kedvencét és nemcsak a pincérek tálcáin lévő, előre kitöltött limitált választékot kapta). Kis kávézóasztalokra diót, mandulát, rágcsálni valókat is ki lehet tenni. (Mi általában kevés olajon sütőben pici sóval megpirított magokat kínáltunk)
A vacsora előtt lehet egy kulturális rendezvény (koncert, táncest) is.
A vendégeknek a házigazda nagykövet jelenti be, hogy tálalva, lehet a svédasztalhoz járulni. A jórészt meleg ételeket kínáló, de akár villával, állva is ehető ételekből álló menü általában a küldő országra jellemző, de gondolni kell a vegetáriánusokra és különféle étel allergiában szenvedőkre is. Gyakran magas asztalokhoz lehet állni, letenni a tányért, vagy körasztaloknál akár le is lehet ülni. A desszert sarok azután nyílik meg, hogy a vendégek többsége már fogyasztott a főételből.
Sok nagykövet rendezi – helyszűke miatt és kapacitás hiányában – szállodában vagy catering szolgálaton keresztül. Nekünk szerencsénk volt, az újdelhi nagykövetségnek van egy nagy kertje, és a nagykövetség akkori chefje, Jai Kumar akár 300 főre is tudott főzni. A meghívottak számának a hely és a nagykövetség reprezentációs kerete szab határt. A nagyobb nagykövetségeken akár 3-4000 meghívott is lehet (nálunk ez 300 körül volt)
A vendégeket érkezéskor a nagykövet és felesége és a nagykövetség kijelölt diplomatái (házastárssal) fogadják, ezt „welcome line”-nak (üdvözlő sor) hívják, kezet fognak minden érkezővel. A nemzeti ünnepi fogadásra érkezhet a fogadó országból egy ún. fővendég, aki beszédet is tarthat, lehet a fogadáson kulturális program is. Mindig eljátsszák a küldő és fogadó ország himnuszát. A vendégnek illik minimum egy órát maradnia és távozás előtt elköszönnie, ha nagykövet, akkor a nagykövettől, ha beosztott diplomata, akkor az adott partnerétől. A díszítés mindig pazar, a rendező országra jellemző ételeket melegen-tartó edényekben kínálják.
A svédasztalos rendezvény másik speciális formája, amikor a meghívóban meghatározott idő intervallumon (általában 4-5 óra hossza) belül bármikor érkezhet a vendég. Nem illik az elejétől a végéig ott lenni. Itt inkább a csak villával is fogyasztható “snack” típusú ételek dominálnak. Mi általában újév köszöntésére szoktunk “nyitott ház-at” szervezni Indiában.
Általában a feleségek (partnerek) részvételével, délelőtt zajlik. Sokszor kíséri valamilyen előadás vagy kulturális program. Laza, kötetlen. A TEA-klubom is tulajdonképpen ilyen rendezvény volt.
A legformálisabb rendezvény. A régi mondás szerint a legjobb megegyezések a fehér asztalnál születnek, ez igaz a diplomácia világára is. A vacsoraasztalnál béke van, a vacsoránál senki nem hozakodik elő kellemetlen témával, és vacsora után a komoly államügyeket is könnyebbnek tűnik intézni. Egy vacsoránál az ültetés komoly kérdés, és ha nem helyesen szervezzük, sértődésekre adhat okot. Aki a fogadó országban csak tíz perccel is hamarabb adta át megbízólevelét az államfőnek, előbbre rangsorol. Van „francia” ültetés, amikor a házigazda nagykövet és a házastársa (vagy a valamilyen oknál fogva fővendégként kezelt meghívott) az asztal hosszanti oldalának közepén ülnek egymással szemben. Jobbjukon a rangsorban legelöl álló vendégpár, baljukon a rangsorban következő. Ha férfi a nagykövet, akkor a jobbján, balján női vendég (vagy nagykövet feleség). A házastársak általában nem ülnek egymás mellett.
Az angol ültetési mód szerint a házigazda nagykövet és felesége (vagy a fővendég) az asztal két rövidebb végén ül egymással szemben, jobbjukon, baljukon a rangsorban következő, ellenkező nemű vendégekkel.
Körasztalos ültetés esetén kész művészet mindenki elégedettségére szolgáló ültetésrendet kialakítani. Az étkezőbe lépve a vendég egy dekoratívan kihelyezett ültetésrenden tekintheti meg, hol ül, és a terítéke előtt is kis kártyán ki van helyezve a neve.
Az érkező vendégeknek aperitifet és apró falatkákat szolgálhatnak fel, majd a házigazda vagy háziasszony szólítja a vendégeket a gyönyörűen – és lehetőleg az adott országra jellemzően -megterített étkezőasztalhoz.
A hagyományos protokoll szerint még beszélgetési előírás is van, a vendégnek illik mindkét szomszédjával közel egyenlő időtartamban beszélgetnie. A ruhaszalvétát mindenki az ölébe teszi és megnézheti az asztalra kihelyezett menükártyát, amin az ételsor és a kínált italok sora szerepel. A házigazda tósztot is mondhat a vacsora elején, amire – általában a desszert előtt – a rangsorban legelöl álló vendégnek illik választósztot mondania.
Indiában különösen nehéz volt ültetett vacsorát szervezni. Előfordult utolsó pillanatban (tényleg, egy órával kezdés előtt) lemondás, vagy egy vendég úgy gondolta, elhozza az épp nála vendégeskedő külföldi barátját is – a gondosan megtervezett ültetési rend felborult, gyorsan át kellett rendezni az asztalt, levenni vagy beszúrni még egy terítéket, cserélni az ültetőkártyákat. Olyan is előfordult, hogy valaki elnézte a rendezvény időpontját és egy nappal később jelent meg vacsorázni… A diplomata találékony és nem jön zavarba, egy kis téliszalámi vagy omlett szerethető megoldás lehet. Indiában nehezítés volt, hogy sokan vegetáriánusok, nekik külön menüsort kellett készíteni. Nem beszélve arról, hogy sok indiai bizonyos napokon vegetáriánus, más napokon viszont nem. Mi mindig egy kis minivázába (pálinkáspohárba) helyezett kis virágot tettünk az adott vendég elé, jelezve a pincéreknek, kinek kell a vegetáriánus fogásokat felszolgálni. A rendezvény értékelésénél az én aranyszabályom: ha én (az aggódó, mindenre figyelő háziasszony) jól éreztem magam, akkor majdnem biztosan a vendég is.
Magyar asztal-koreográfiák
A magyar porcelánok világába kalauzoló egyedi, különleges programot Merkler-Szántó Judit tervezte és kivitelezte. A kerek étkezőasztalokat a különböző magyar porcelánok (a lepkés Herendi Viktória, a rózsaszín Herendi Apponyi, a kék-arany Zsolnay Pompadour és a Kalocsai) felhasználásával koreografálta meg. A ruhaszalvéták, menükártyák, a megvilágítható, origami szerű asztalközép díszek, de még a rendezvény meghívója is mind-mind az egyes porcelánok színeit és motívumait követte, kifejezetten erre az alkalomra készültek, fiatal magyar művészek által.
A vendégek az egyes vacsorafogások között színes, vetített képes ismertetőt is kaptak a Herendi, Zsolnay és Kalocsai porcelánokról. A menüsor megválasztása is Judit ötlete nyomán valósult meg, sikerült felkutatni hasonlóságokat a két ország konyhája között. A rendezvény célja az volt, hogy a magyar és az indiai kultúra közös elemeit idézze meg az ételsor, az installációk és háttérzene segítségével. Judit azt vallja, hogy a mai digitális korban, amikor csodálatos virtuális világokat tudunk alkotni, még inkább fontos, hogy a valóságban is töltsünk időt együtt/(vagy:a valóságot is együtt töltsük), egy időben, egy helyen, egy szépen terített asztalnál.
Tea és bor
Először a T-club TEA-klubom résztvevőinek (jórészt nők: nagykövet feleségek, az indiai kulturális, művészeti élet jelentős női képviselői) tartottam egy Tea & Wine (Tea és Bor) programot, amelyen indiai teákat párosítottunk magyar borokhoz. A meghívott borszakértő Rajiv Singhal, a franciaországi Champagne megye indiai „pezsgő nagykövete”, egyben India legjelentősebb bor-szaklapjának (FINE Wine & Champagne India Magazine) kiadója volt, aki jó előre felkészült a magyar borokból. A bemutatott magyar borokhoz jellegben, tónusban, illatban, utóízben hasonlítható, különleges indiai teákat India egyik legelső nemzetközi teamestere, a SAN-CHA tealánc tulajdonosa, Sanjay Kapur választotta ki nekünk.
A rendezvény annyira népszerű volt, hogy két évvel később megismételtük. Ezúttal hölgyek, a TEA-klub aktív tagjai mutatták be az italokat; a teákat Naina Kapur, a SANCHA tealánc kreatív igazgatója, a magyar borokat pedig Ritu Singhal, a FINE Wine & Champagne India Magazine vezérigazgatója. Végigvezettek bennünket a két ital története, termesztése, jellegzetességei, kóstolási rituáléi és társadalmi értéke, szerepe közötti hasonlóságokon. Érdekes volt megízlelni, ahogy például a citrusos ízű Darjeeling Chardonnay (igen, Chardonnay!) teának szinte ugyanolyan aromája, utóíze volt, mint egy Frittman Kékfrankos rozénak.
A férfiak végül annyira megirigyelték ezt a női programot, hogy megszületett a Tea & Bor est ötlete, aminek során a magyar ételekből is próbáltunk keresni olyanokat, amik illenek a kiválasztott magyar borhoz és az azzal aromában hasonlatos indiai teához. A rendezvény előtt persze sokat kellett kóstolni, teát is, bort is….., többször is találkoztunk a „tea- illetve bor-házigazdákkal”.
Teadiplomácia © Minden jog fenntartva
